Már egy hete... :-)

Kedves Mindenki!

Alig hiszem, hogy már egy hete, hogy megszülettem. Mennyi minden történt azóta! Mennyi kedves arc hajolt fölém, mennyi kedves ember örült nekem! Köszönjük mi is Nektek, hogy vagytok nekünk! De lássuk csak, hogy is telt ez az egy hét:
A születésem éjjelén már megismertem Anyut és egy picit vele lehettem. Olyan ismerős érzés volt, de mégis más, mint a pocakból. De aztán nem aludhattam még vele, mert még sokat kellett pihennie. Pénteken már aztán beköltöztem hozzá a kórterembe. Nappal nagyon sokat aludtam. Nézzétek csak:

Éjszaka nem volt olyan könnyű álomba merülni, mert még nem mindig értette Anyu, miért sírok, úgyhogy a fárasztó hajnalokat általában napközben pihentük ki. Aztán egyre többször és egyre hosszabb időre látogatott meg az álommanó. Még éjjel is néha :-)


A vasárnap már nagy, boldog, közös szundizásokkal telt Anyával. Mmmm.... Képzeljétek, még az ágyában is aludtam!

Aztán hétfőn jól megvizsgáltak tetőtől-talpig. Még szurit is kaptam! :-( De a doktornéni megdicsért és hazaengedett minket a kórházból. Így indult is a nagy kaland: megismerni az otthonomat. Persze Apa és Anya már nagyon várták ezt a pillanatot, hogy végre velük utazzak az autóban, én aludjak a kis ágyamban és az aranyos ruhákat végre hordja valaki. De persze nem is ilyen egyszerű az élet velem. Mert hát nem azért sírok, mert haragszom, hanem mert így mondok el mindent: hogy szeretem a hasamat és ezért sokszor hasfájásig eszem. Vagy hogy csak tiszta pelusban szeretek aludni. (Ami ennyi evés után nem könnyű mutatvány.) Aztán persze magányos is vagyok néha.
De Anyu és Apu már egyre jobban értenek. Már egyre jobban szeretünk öltözködni, fürdeni. Szeretek Apuval hintázni a széken. Szeretem, ha Anyu énekel nekem és közben a pocimat simogatja. És nagyon-nagyokat alszom az ágyacskámban a kedvenc pózomban: oldalt.
Ma, hogy egy hetes vagyok, megkaptam az első vitaminomat is, amit ügyesen bevettem kiskanállal és utána, mert ilyen ügyes voltam, finom tejecske járt. Már megismertem a doktor nénit és a védő nénit is, akik megdicsértek :-)
Szóval, azt hiszem, ezzel az elégedett képpel búcsúzom most Tőletek.


Hamarosan írok. Meg majd találkozunk is:

Bogi

Sziasztok!

Kedves Barátaim!

Tegnap, azaz október 14-én volt életem első, és legfárasztóbb napja. Igen, jól sejtitek: kint vagyok végre a pocakból! Anyu már előző este érezte, hogy megszületni készülődöm, így kora reggel be is mentünk a kórházba. Ott sokféleképpen próbáltak kicsalogatni anyu hasából, de én annyira megszerettem már őt, és ragaszkodtam hozzá, hogy csak nem akartam kibújni. Így végül este 6 előtt néhány perccel a doktor bácsik és nénik egy lyukat vágtak anyu pociján és szépen kivettek belőle.

Mondanom sem kell, nagyon meglepődtem amikor először láttam ide kintről a világot, úgyhogy rögtön megmutattam milyen szép hangom van. De aztán hamar odabújhattam az anyukámhoz, és akkor rögtön megnyugodtam. És arra is rájöttem, hogy ide kintről is nagyon szép és izgalmas ez a világ, és anyu így is nagyon szeret. És ő nagyon szép nő ám! Én meg hasonlítok rá. :-) Úgyhogy most itt pihegek rajta.

És persze apára is hasonlítok, vele is most találkoztam először, rögtön a karjába is vett. Látszik, hogy nagyon büszke rám, és egész jól megy neki a dajkálás. Szóval mindent összevetve örülök, hogy most már idekint vagyok veletek.

Ja, igen: lelkemre kötötték hogy elmondjam a paramétereket: 52 cm vagyok, 3490 gramm és a Jóisten képmása.

Itt integetek nektek:

Sziasztok!

Bogi

Időn túl....

Kedves Mindenki!

Hát, úgy látszik megdőlt az a nézet, hogy a kislányok hamarabb érkeznek. Én ugyanis még mindig a pocakban csücsülök. Persze, már nagyon szűk a hely és állandóan lökdösnek belülről lefelé, mégis itt vagyok és a vizsgálatokon is mindig azt mutatom, hogy nagyon is jól vagyok. Apu és Anyu nagyon várnak már. De elfogadták, hogy ezt a hetet még megvárjuk és aztán meglátjuk, mi lesz. Ezért aztán kihasználják az időt, amit együtt tölthetnek itthon: finomakat főznek nekem (tudnátok, az én Apukám milyen ügyes :-), fagyizunk, nagyokat alszunk, pihenünk és játszunk. Tudjátok, gyűjtjük az erőt, hogy amikor majd szükség lesz rá, legyen elég mindhármunknak.
Aztán meg képzeljétek, még azt is megvártam, hogy Anyu eljusson a fogorvos bácsihoz. Mert hát pont most kezdett ám nagyon fájni a foga, de nem mert elmenni a múlt hét végén. Én meg mondtam neki, ráér, menjen csak el. Ami neki fáj, az nekem sem jó! Így hát hétfőn el is ment, és rögtön segítettek is rajta, úgyhogy sokkal jobb már a kedve :-). És bátrabban mer finomakat enni....értitek.... ;-).
Szóval így éldegélünk most a napokban. Már várom, hogy lássalak Titeket. Nem kell sokáig....

Szeretettel:

Bogi

Még jó idebenn

Kedves Mindenki!

Köszönjük a sok-sok érdeklődést, izgalmat :-). Én a magam részéről továbbra is nagyon jól érzem magam a pocakban. Annyira, hogy ma a szülész néni azt mondta, szerinte kivárom a 11-ét. Ma a CTG-n próbáltam huncutkodni. Ha már reggel 6-kor rám rakják a tappancsokat, a minimum, hogy bújócskáznak egyet velem. De nem játszottak velem :-(. Gyorsan megtaláltak a pocakban és jött a vizsgálat.
Nagyon vígan vagyok ám mostanában. Azt mondják, hogy a babák az utolsó hetekben már nem tudnak annyit mozogni a pocakban. Hát, kérem szépen, ez nem így van! Én igenis nagyokat tudok még táncolni, rugdosódni mindenféle zenére, hangra. De azért attól félek, Anyu ezt már nem élvezi annyira, mint én. Már többször mondta, hogy ezeket a mutatványokat inkább kint kéne előadnom. De itt olyan jó puha, meleg! Kint meg csúnya idő van, esik az eső és hideg van. Még Nektek sincs kedvetek kimenni, ugye? Hát, egyelőre nekem sincs.

Úgyhogy sok puszit küldök Nektek egyelőre innen, a pocakból.

Bogi

Visszaszámlálás

Kedves Mindenki!

Már azt hittétek, nem is hallotok felőlem, csak ha már megszülettem, ugye? Hát, még írok egyet. Ez alatt a pár hét alatt is rengeteg minden történt ám és olyan, de olyan gyorsan elröpült! Miközben én már 3 kiló körül vagyok (talán több is), Anyuval és Apuval elég sok helyre eltolattunk még. Szombatonként az egyetemre zötyögtünk, de a múlt héten már annyira tiltakoztam, hogy végül Anyu úgy döntött, ez volt az utolsó. Úgyhogy most egy pihenős, finomat főzős hétvége Anyuval és Apuval. Juhú!!!! Hétfőnként és vasárnap megyünk Anyuval énekelni, amit szeretek, csak ha egyszer már felébredtem, akkor aztán mindenki látja, hogy mozgok zenére :-)
Aztán nagy-nagy örömet okozott Anyuéknak, hogy keresztszülők lettek és ahogy Bettit öleltük, egészen közel voltunk egymáshoz. Remélem, jó barátnők leszünk! És Tordával is nagyokat fogunk majd játszani! Akkor már nemcsak ő fog huncutul mosolyogni, hanem én is ;-).
Azt hiszem, mindnyájatokban leginkább az mocorog, hogy mikor láttok már meg. Hát, ezt nehéz megjósolni. Anyu ma volt CTG-n, ahol csak azt tudták megmondani, hogy jól vagyok. Hát igen. Jól érzem ám magam Anyu pocakjában és Anyu úgy érzi, még egy darabig így is lesz. Különben is, ne aggódjatok! Úgyis rögtön elújságoljuk, hogy megérkeztem. Még 10 nap. Hivatalosan ;-) Úgyhogy lehet visszaszámolni. De ne olyan gyorsan! (Addig én azt hiszem, megvacsorázom, mert erőt kell gyűjtenem ;-)

Szeretettel:

Bogi